348,3 összegű bevétel került megvalósításra

Az AD Plastik Csoport 2019 első három hónapjára vonatkozóan közzé tette az üzletviteli Negyedéves jelentését, amely szerint 348,3 millió kuna összegű bevételt valósított meg, ami az előző év azonos időszakához képest 7,7 százalékos növekedést jelent. Az év első részében az AD Plastik Csoport kulcsfontosságú járműveinek gyártási ciklusában az utolsó fázis ment végbe, éspedig a Twingo és Smart, valamint a Renault Clio 1-es fázisa. Pillanatnyilag a felsorolt modellek sorozatgyártásában váltás történik újra tervezett és korszerűsített változatokkal, így március végén megkezdődött az új Twingo sorozatgyártása, a Smart 2-es fázisa és a Renault Clio 5 kapcsán pedig a sorozatgyártás kezdete az elkövetkező időszakban várható.

A Csoport megvalósított nettó nyeresége 2019 első három hónapjában 27,9 millió kuna, az EBITDA pedig 46 millió kuna. Az idei EBITDA mozgása a gyártási ciklusok különböző szakaszai miatt nem hasonlítható össze az előző évivel. Ezért az új modellek év folyamán megkezdődött gyártása hozzájárul majd az EBITDA növekedéséhez, emellett pedig a Tisza Automotive integrációja is befejeződik az év végéig.

 „Az idei év első három hónapjában nagy energiát fektettünk be a gyártó üzemeink sorozatgyártásra való felkészítése kapcsán, valamint ugyanúgy a potenciális és meglévő vevőinkkel folytatott tárgyalásokba is. Az európai és az orosz piacon bekövetkezett értékesítés csökkenés ellenére, a vevőink által tett bejelentések igencsak optimista jellegűek, ami az üzletvitelünk további fejlődése szempontjából pozitív mutatónak számít”, mondta az AD Plastik Csoport Igazgatóságának elnöke, Marinko Došen.

A vizsgált időszak nettó pénzügyi eredménye kedvezőbb, a nettó pénzügyi adósság pedig megnövekedett, nagyobb részben a törzstársasságban végrehajtott beruházások finanszírozása érdekében felvett hitelnek köszönhetően.

„A megvalósított eredményekkel meg vagyunk elégedve, mivel megfelelnek annak, amit tervbe vettünk, és ezek szerint az év végéig elérjük a tervezett céljainkat”, jelentette ki Marinko Došen.